Az érzelmi azt jelenti, hogy érzelemmel kapcsolatos, vagyis a személy érzéseivel, amelyek általában meglátszanak az arckifejezésén vagy a testi megnyilvánulásain. Néhány példa az érzelemre a jókedv, az unalom, a félelem.

A tónus az egyén érzelmi állapotát jelenti. Ez tarthat nagyon rövid vagy nagyon hosszú ideig.

A skála sorba rendezett lépések vagy szintek összessége.

Az érzelmi Tónusskála bemutatja az összes érzelmet, amelyet egy személy valamikor megtapasztalhat az életében.

A Tónusskála azt is elárulja, hogy egy személy várhatóan hogyan fog valamely adott pillanatban viselkedni. Amikor egy személy egy bizonyos szinten van a Tónusskálán, akkor egy bizonyos módon viselkedik. Ezért ha tudjuk, hogy mit foglalnak magukba a Tónusskála egyes szintjei, előre jelezhetjük, hogyan fog viselkedni a személy.

Alapvető érzelmekből csak néhány van a Tónusskálán. A tetején van a lelkesedés elnevezésű érzelem. A lelkesedés azt jelenti, hogy valamivel kapcsolatban nagy örömöt és feldobottságot érzünk, és mohón részt akarunk venni benne. Közvetlenül ez alatt van az a személy, aki egyszerűen csak boldog azzal kapcsolatban, amit éppen csinál.

És aztán közvetlenül ez alatt van egy érzelem, ahol a személy visszatartja magát attól, hogy nyíltan boldog legyen. Amikor megfigyeljük ezt az érzelmet, olyan érzésünk lesz, hogy a személy egy kicsit tart attól, hogy közeledjen valami felé. A Tónusskálának ezt a szintjét konzervativizmusnak nevezzük. A konzervativizmus alatt az elégedettség tónusszintjét találjuk. Az elégedettség azt jelenti, hogy a személy valahogy szép csendben boldog. Megelégedett.

Ez alatt a szint alatt van az unalom. Az unalom az, amikor nincs semmi baj, de nem is történik semmi. A személy úgy érzi, hogy a dolgok, amiket meg akar tenni, egy kissé túl nehezek számára, ezért nem igazán csinálja őket. Nincs jelen semmi veszélyes, de semmi izgalmas sem. Nem menekül semmitől, és nem halad semmi felé – csak valahogy egy helyben ül, és nem igazán csinál semmit. Ez az unalom.

Amikor megpróbálunk megkérni egy unott személyt, hogy tegyen meg valamit, egy kicsit barátságtalan és ingerült lesz velünk. Egy kicsit lejjebb megy a Tónusskálán. Az unalom alatt következik az antagonizmus. Az antagonizmus a bosszúság és ingerültség érzése, amelyet más emberek okoznak azzal, hogy közelednek az illető felé, vagy kommunikálnak neki.

A antagonizmus alatt a személy érzelme dühbe fordul. Az olyan személy, aki dühös, annyira fenyegetve érezheti magát, hogy megjelenik nála a félelem.

A félelemből – ha túl nagy a fenyegetés és a nyomás – bánat lesz. A bánat az, amikor a személy képtelen arra, hogy elmeneküljön a félelemtől vagy egy félelmetes dologtól, illetve annak a gondolata, hogy elveszít valami számára nagyon fontosat.

Ha a személyre túl kemény nyomás vagy fenyegetés nehezedik, akkor a bánat apátiává válik. Az apátia az érdeklődés vagy érzelem teljes hiánya általában véve a dolgok irányába, és ennek eredményeként az egyén úgy érzi, hogy nincsenek érzelmei, és nincs energiája.

Ezeknek az érzelmeknek mindnek megvan a saját viselkedési mintája.

A dühös ember bizonyos módokon cselekszik. Számíthatunk rá, hogy egy dühös ember összetör dolgokat. Számíthatunk rá, hogy nem lesz szavahihető. Számíthatunk rá, hogy megpróbálja azáltal kontrollálni a körülötte lévő embereket, hogy kiabál velük, parancsolgat nekik, büntetéssel fenyegeti őket, vagy durván szidalmazza őket. Ismerjük a dühös ember által használt mintát.

Annak a személynek a viselkedési mintáját is ismerjük, aki fél, például, aki fél megmondani az igazat, vagy aki fél szembenézni a valós tényekkel azzal kapcsolatban, hogy mi történik, vagy hogy mit tett ő. Az ilyen személy meg fogja változtatni a tényeket, ahelyett hogy szembenézne velük. Hazudni fog azzal kapcsolatban, hogy mi történt. El fogja kerülni az igazságot, mert ez most nagyon veszélyes számára. Például, mondjuk, egy személy betör valakinek a házába, és elfogja a rendőrség. Fél attól, hogy mi fog vele történni, ezért hazudik. Azt mondja, éppen a ház mellett sétált, és látta, hogy a bejárati ajtó tárva-nyitva áll, és ő csak azért ment be a házba, hogy megnézze, nincs-e valaki bajban odabenn.

A félelemben élő ember számára más emberek és élőlények a környezetében annyira veszélyesek, hogy állandóan fél, és egy meghatározott módon viselkedik. Semmit vagy senkit nem mer szemtől szembe megtámadni. Soha nem tudna odamenni valakihez, és megmondani neki, hogy az illető valami rosszat tett. Oda kell mennie Joe-hoz, hogy megmondja neki, hogy Bill valami rosszat tett, és aztán rá kell vennie Joe-t, hogy menjen oda Billhez, és mondja meg neki, hogy Bill valami rosszat tett. Ezt rejtett ellenségességnek hívjuk. A rejtett azt jelenti, hogy titkolt vagy leplezett, az ellenségesség pedig az, amikor valaki szemben áll valakivel, és gyűlöletet mutat iránta. Azok az emberek, akik félnek, így viselkednek.

A bánatos személyt csak az együttérzés érzelmével lehet kezelni. Ezért ő eléri, hogy a körülötte lévők sajnálják őt, és segítsenek rajta. Így vagy úgy, de ki van szolgáltatva nekik a saját túlélése érdekében. Úgy érzi, hogy nem tud túlélni, csak ha bánatos vagy beteg.

Az apátiában lévő személy úgy viselkedik, hogy egyszerűen halottnak tetteti magát. Például egy katona csatába indul, és golyók kezdenek röpködni mindenfelé. Ezt nem tudja elviselni. Nem akar harcolni, és nem tud elfutni sem, így apátiába esik, aztán orra bukik, és csak ott fekszik mozdulatlanul. Ha valaki odamenne hozzá, és megrúgná, azt gondolná, hogy halott, és továbbmenne valaki máshoz. Az ellenség golyói nem találják el. Azt gondolja, hogy jó formában van! Azáltal, hogy elfogadja a halál valós tényét, „halott” lesz, így a veszélyes dolgok arrébb mennek, és békén hagyják őt. Néhány ember ezt a mintát használja, hogy túléljen az életben: „Ha egyszerűen csak eléggé halott vagyok, senki nem fog bántani.”

Ha alaposan körülnézel, találhatsz ilyen személyeket. Lehet, hogy ez az a személy, aki újságot árul az utcasarkon. Az apátiában levő személyt felismerheted arról, amit mond. A beszélgetése valami ilyesmi lesz: „Nem vagyok veszélyes. Nem jelentek számodra fenyegetést. Nem jelentek fenyegetést az életre. Képtelen lennék rá. Képtelen lennék bármire. Ezért semmi szükség rá, hogy megtámadj. Halott vagyok.”

Tegyük fel, hogy nagyszerű híreid vannak egy új tervről, amellyel kapcsolatban lelkes vagy, és ezt megosztod olyan emberekkel, akik a Tónusskála különböző szintjein vannak. Hogyan reagálnak?

Például az, aki bánatos, azt gondolná, hogy ő nagyon közel van a halálhoz, és hogy úgyis minden teljesen reménytelen. Számára nincs értelme folytatni, és az élet egyébként is eléggé fájdalmas élmény. Ő csak annyit akar, hogy üljön ott, és sajnálja magát. Így cselekszik egy olyan ember, aki a bánaton van. Ő az életben mindennel így fog foglalkozni, beleértve a te nagyszerű híredet is.

Mi van azzal, aki fél? Neki úgy tűnik, hogy az életét állandóan fenyegeti valami. Lényegtelennek fog tekinteni bármi olyat, amiről te mint lelkesítő dologról beszélsz. És bármikor, amikor lelkes (feldobott és nagyon érdeklődő) vagy valamivel kapcsolatban, amit csinálni fogsz, és megpróbálod őt belevonni, ő téged is jelentéktelennek és értéktelennek fog minősíteni.

Ha odamennél egy olyan emberhez, aki nagyon konzervatív, és azt mondanád: „Van ez a hatalmas nagy, lelkesítő tervünk, és ezt meg fogjuk valósítani ebben az évben”, a konzervatív személy arról kezdene beszélni, hogy le kellene lassítani a dolgokat. Talán azt mondja: „Nos, elég jól átgondoltátok ezt, és elég gondosan megterveztétek?” És mire a beszélgetés végére jutsz ezzel a fickóval, azt fogod kívánni, hogy bárcsak soha ne beszéltél volna vele. Nagyon sok okot mond arra, hogy miért ne legyél lelkes ezzel a tervvel kapcsolatban, de azt nem mondja, hogy nem ért egyet vele.

És utána odamész valakihez, aki magasan van a Tónusskálán, a boldogság tónusszintjén. Beszélsz neki a tervről, ő pedig azt mondja: „Nagyszerű!” És elmondod neki, hogy ez és ez lesz, és te ezt és ezt fogod tenni, ő pedig azt mondja: „Ez nagyon jó!” És hozzátesz valamit. Még lelkesítőbb tervvé teszi. Ő az egyetlen, akivel ilyen módon tudsz beszélni.

Összefoglalva, amikor ismered az érzelmek skáláját, képes vagy tudni, hogyan fognak az emberek cselekedni, és képes vagy látni, hogyan viselkednek az életben.

Egyetlen értéke van valaminek: az, hogy mennyire hasznos, és hogy működik-e, vagy sem.

Az érzelmi Tónusskála egyértelműen hasznos, és kétségkívül működik.