Amikor egy személy elkövetett egy ártó tettet, és aztán visszatartja, akkor általában megpróbálja elmagyarázni, hogy az ártó tett tulajdonképpen miért is nem volt ártó tett. Ennek a neve „igazolás”.

Mindannyian hallottunk már olyat, amikor emberek próbálják igazolni a tetteiket, ám eddig nem értettük, hogy pontosan mi hozza létre az igazolást.

A Scientology eljárásainak alkalmazása híján, attól eltekintve, hogy a személy megpróbálta kisebbíteni az ártó tettet, semmi olyan módszer nem volt, amelynek segítségével enyhíteni tudta volna az annak tudata által okozott szenvedést, hogy elkövetett egy ártó tettet.

Bizonyos egyházak és más csoportok a gyónást használták arra, hogy megpróbáljanak segíteni az embereknek megkönnyebbülni, hogy ne érezzék az ártó tetteik súlyát. Mivel azonban nem értették teljesen ennek minden összetevőjét, csak korlátozottan működött.

A Scientology teljes mértékben bebizonyította, hogy az Ember alapvetően jó, és ez a tény éles ellentétben áll az olyan régi hiedelmekkel, miszerint az Ember alapvetően gonosz. Az Ember alapvető jóságát az bizonyítja, hogy amikor a személy rájön arra, hogy rendkívül veszélyes, és arra, hogy vétkezett, akkor megpróbálja magát kevésbé erőssé tenni. Ha pedig ez nem válik be, és még mindig úgy találja, hogy ártó tetteket követ el, akkor ezután megpróbálja eltávolítani magát vagy távozás által, vagy önmaga elfogatása és megbüntettetése által.

A bűnöző mindig csinál olyan dolgokat, amelyek megkönnyítik, hogy valaki rajtakapja azon, hogy rosszat tesz. Azt akarja, hogy kevésbé legyen káros a társadalomra, és újra becsületessé akar válni.

De ha ez igaz, akkor miért nem éri el az aggodalmai alóli megkönnyebbülést azáltal, hogy beszél másoknak az ártó tetteiről?

Ezzel kapcsolatban a tény ez: az emberek azért tartják vissza az ártó tetteket, mert azt hiszik, hogy ha elmondanák őket, az egy újabb ártó tett lenne. Olyan, mintha az emberek megpróbálnák elnyelni magukba a világ minden gonoszságát, és elrejteni szem elől. De ez nem ésszerű, mert azáltal, hogy visszatartanak ártó tetteket, ezeket a cselekedeteket létezésben tartják, ami azt okozza, hogy a bennük lévő gonoszság továbbra is fennmarad.

Amikor a saját ártó tettei miatti szenvedése és aggodalma túlságosan nagy lesz, a személy egy másik problémával találja szembe magát: azzal, hogy hogyan kisebbítse az ártó tett nagyságát és az általa kifejtett nyomást. A személy csak azzal próbálhatta kisebbíteni az ártó tettet, hogy annak a személynek a nagyságát és értékét próbálta meg kisebbíteni, aki ellen elkövette az ártó tettet.

Tehát, amikor valaki elkövetett egy ártó tettet, akkor általában megpróbálja csökkenteni azoknak az embereknek vagy dolgoknak a jóságát vagy fontosságát, akik vagy amelyek ellen az ártalmas cselekedetet elkövette. Például a férjnek, aki megcsalja a feleségét, ezután azt kell mondania, hogy a feleség valamiképpen semmirekellő (haszontalan, semmire sem alkalmas) volt. A feleségnek, aki megcsalta a férjét, szintén kisebbítenie kell a férjét, hogy kisebbítse az ártó tettet.

Ebből láthatjuk, hogy a legtöbb kritika (panaszkodás azzal kapcsolatban, hogy más emberek mit csinálnak rosszul vagy helytelenül) igazolás amiatt, hogy az illető elkövetett egy ártó tettet. Ez nem jelenti azt, hogy minden rendben van, és hogy soha senki és semmi nem érdemel kritikát.

A kritikusság – amennyiben tények nem támasztják alá – csak az ártó tett célpontjának kisebbítésére tett erőfeszítés, hogy az illető képes legyen együtt élni (legalábbis reményei szerint) az ártó tettével. Természetesen igazságtalanul kritizálni és valakinek a jó hírét rontani már önmagában is ártó tett, így ez a „megoldás” valójában nem működőképes.

A dolgok továbbra is rosszabbodnak, amikor a következő történik: egy személy ártó tetteket követ el, anélkül hogy ennek tudatában lenne. Ezeket azzal próbálja igazolni, hogy hibákat talál, vagy azt állítja, hogy mások a hibásak. Ez arra viszi, hogy további ártó tetteket kövessen el ellenük, ez pedig a saját túlélésének és néha az általa hibáztatott emberek túlélésének és jó hírének csökkenéséhez vezet.

Amikor olyan túlzott és durva kritikát hallasz valakiről, amely kissé erőltetettnek és természetellenesnek hangzik, akkor tudj róla, hogy itt a megkritizált személy ellen elkövetett ártó tettekkel van dolgod.

A társadalom sok áthágást megbüntet így vagy úgy, de az ilyen büntetés gyakran csak súlyosbítja a helyzetet.

Az ártó tettek elkövetésében bűnös emberek kikövetelik a büntetésüket, és arra használják, hogy segítsenek megállítani magukat (reményeik szerint), nehogy további áthágásokat kövessenek el. Néhányan még könyörögnek is, hogy végezzék ki őket. De a végén a büntetés nem oldja meg az ebben rejlő alapvető problémát.

A kezünkbe került az, amitől ez egy őrült világ. A jó hír az, hogy most már képesek vagyunk helyreállítani az épelméjűséget e tudás és megértés felhasználásával.