A szülőket gyakran aggasztja, hogy esetleg „elrontják” a gyereküket. Amikor elrontott gyerekről beszélünk, valóban meg kell értenünk, hogy ez mit is jelent. Milyen egy elrontott gyerek?

Egy gyereket azzal lehet elrontani, ha elvesszük a cselekvési szabadságát! Nem lehet elrontani őt azzal, hogy szeretjük, vagy akár adunk neki dolgokat. Adhatunk egy gyereknek szinte bármit, és ez nem fogja őt elrontani. De ha megfosztjuk a cselekvési szabadságától, az el fogja rontani.

Egy gyereket számos módon meg lehet fosztani a cselekvési szabadságától.

Az első az, ha megakadályozzuk valamiben, vagy az együttműködése nélkül csináltatunk vele valamit, és azt mondjuk, hogy ezt „csak a saját érdekében” tesszük. De ez csak megakadályozza őt abban, hogy meghozza a saját döntéseit, és még tovább bünteti őt, amikor a saját döntései bajba sodorják.

Például, mondjuk, egy gyerek úgy dönt, hogy segít egy barátjának a tanulásban iskola után. Ennek eredményeként egy kicsit késve érkezik haza a családi vacsorára. Az apja zaklatott lesz emiatt, és azt mondja neki, hogy nem engedheti meg magának, hogy elkéssen egy családi étkezésről... soha! Mondjuk, hogy ezután az apa büntetésből elveszi a gyerek zsebpénzének egy részét. Ekkor a gyereket megbüntették a saját döntése miatt, és ő felismeri, hogy igazából nincsen szabadsága a cselekedeteiben vagy a döntéseiben.

Egy másik gyakori hiba az, ha folyamatosan azt mondjuk egy gyereknek, hogy milyen kedves vele mindenki, és hogy az egész világ az ő kedvében akar járni, és hogy ő cserébe mennyire hálátlan (nem mutat köszönetet), és hogy nem mutatja ki a háláját semmilyen módon. Ez egy másik módja annak, hogy megfosszuk a gyereket a cselekvési szabadságától. Emiatt úgy érzi, hogy tartozik nekünk, és nem szabad megpróbálnia megtenni dolgokat a maga számára.

Az igazság az, hogy soha egyetlen gyereket sem rontottak még el szeretettel, együttérzéssel, kedvességgel, megértéssel vagy akár kényeztetéssel (túl sok mindent adva neki). Adhatnál a gyerekednek autót, motorkerékpárt vagy bármi mást, amire te gyerekként vágytál, és nem rontanád el ezzel a gyereked. Adhatnál neki jobb játékokat, mint ami bárkinek van a környéken, és mégsem lenne belőle sznob (aki lenéz másokat, mert különbnek gondolja magát náluk).

Az működik a legjobban, ha megengeded, hogy a gyereked önmagáért cselekedjen, és saját maga hozzon döntéseket a barátai körében, akikkel együtt játszik, és együtt jár iskolába. Foghatja magát, és elajándékozhatja a dolgait, ha akarja – vagy nem. Rajta áll. Ha megengedik neki, hogy így éljen, ő maga felfedezi majd saját maga számára, hogy hogyan működik a világ. És ez olyan valami, amit meg kell tanulnia.

Meg kell törnünk azt a régi babonát, hogy a szeretet és a gyengédség annyira felzaklat egy gyereket, és olyan bajba sodorja, hogy akár bele is bolondulhat. Az emberek ezt hiszik – de ez nem igaz.

Biztos lehetsz benne, hogy a leggyorsabb módja annak, hogy elrontsd a gyereked, nem az, hogy szereted, hanem az, ha elveszed a cselekvési szabadságát.