A szülők gyakran felteszik maguknak a kérdést: „Hogyan tudom a legjobban nevelni a gyerekeimet?”

Egy jóérzésű, kiegyensúlyozott szülő, akinek a szívében szeretet és türelem van, valószínűleg a legjobb dolog a gyerek számára.

Mennyi irányításra van szükség?

Az első és legfontosabb tudnivaló a gyerekneveléssel kapcsolatban az, hogy hogyan tanítsuk őket anélkül, hogy megtörnénk őket. Nyilván úgy akarod nevelni a gyerekedet, hogy képes legyen gondoskodni magáról, és ne kelljen állandóan irányítanod őt. A jó magatartása, az egészsége és a boldogsága múlik azon, hogy ezt helyesen csináld.

A gyerekek nem kutyák. Nem lehet őket úgy idomítani, mint a kutyákat. A gyerek nem egy különleges állatfaj, amely különbözik az embertől. A gyerek olyan ember, aki még nem érte el a teljes fejlettségét.

Neked hogy tetszene, ha ráncigálnának, vonszolnának, utasítgatnának, és mindig meggátolnának abban, amit éppen csinálni akarsz? Dühösnek és zaklatottnak éreznéd magad, ha valaki ezt tenné veled. A gyerek is így érez, csak mivel még kicsi, fél hangot adni ennek, vagy bármit tenni, amivel kimutatná, hogy nem tetszik, ami történik vele. De általában így bánnak a gyerekekkel. A gyerek csak azért nem száll szembe, mert nem elég nagy hozzá, és ezt tudja is. Ehelyett inkább olyan dolgokat tesz, mint például összesározza a padlót, megzavar téged szunyókálás közben, és feldúlja az otthonod békéjét. Ez szokványos viselkedés a gyerekeknél. De nem kell, hogy így legyen.

Az öndeterminizmus azt jelenti, hogy valakinek van választása, és eldöntheti, hogy mi történik vele, hogy mit akar csinálni, és így tovább. Amikor egy személynek van öndeterminizmusa, akkor magabiztos azzal kapcsolatban, hogy képes irányítani a dolgokat maga körül, és más emberekkel való kapcsolatai során. Minden gyereknek joga van az öndeterminizmusához.

Egy gyerek kedvessége és szeretete csak addig tart, amíg gyakorolhatja a saját öndeterminizmusát. Ha beleavatkozol az öndeterminizmusába, akkor meggátolod az életét.

Egy ok lehet, amiért esetleg meg kell gátolnod egy gyereket abban, hogy gyakorolja az önálló döntés jogát: az, ha valamilyen veszély áll fenn a környezetében. Ebben az esetben neked mint szülőnek gondoskodnod kell arról, hogy azon a területen, ahol él vagy játszik, ne legyenek olyan dolgok, amelyek árthatnak neki. Például kerítést építhetsz az udvar köré, hogy a gyerek ne tudjon kiszaladni az utcára.

Néhány embert olyan rosszul neveltek gyerekként, hogy úgy gondolják, a kontroll a leglényegesebb dolog a gyereknevelésben. De ha erővel kontrollálsz egy gyereket, azzal azt éred el, hogy apátiába süllyed, egy olyan érzelmi állapotba, amelyben semmi sem érdekli többé. Engedelmes lesz, és megteszi, amit kérsz tőle, de elveszítette az öndeterminizmusát, és nem lesz boldog gyerek.

Ezért a gyereked nevelése során el kell kerülnöd, hogy ilyen módon „idomítsd” őt. A gyereked valójában úgy kezdi az életét, hogy barátságos és kedves más emberekkel. Ezenkívül az lesz számára természetes, hogy nyugodtan viselkedik, és tiszteletet érdemel. De ha nem jól bánnak vele, akkor viszonylag rövid időn belül fel fog lázadni (szembe fog szállni a tekintéllyel). Ez a lázadás olyan súlyossá válhat, hogy akár sok bajt is okozhat. Lehet, hogy nagy zajt fog csapni, és olyan dolgokat tesz, amelyek azt mutatják, hogy egyáltalán nem törődik más emberekkel. Lehet, hogy nem vigyáz majd a dolgaira, vagy összekoszolja magát, és nem mosakszik meg. Meg fog tenni bármit azért, hogy téged idegesítsen.

Tehát, ha megpróbálsz egyszerűen csak idomítani és irányítani egy gyereket, akkor el fogod veszíteni a szeretetét. És ha továbbra is folyton irányítgatod és idomítod a gyerekedet, akkor a végén örökre elveszítheted őt.

Íme egy próba, amit elvégezhetsz: Engedd, hogy a gyereked az öledbe üljön. Ott fog ülni, egész boldogan. Most öleld át őt, és fogd úgy, hogy ott maradjon, és továbbra is ott üljön. Tedd ezt annak ellenére, hogy nem is próbált elmenni. Abban a pillanatban elkezd majd ficánkolni. Küzdeni fog, hogy kiszabaduljon. Dühös lesz. Sírni fog. De emlékezz csak vissza: boldog volt, mielőtt elkezdted megfogni, és kényszeríteni, hogy ott üljön.

A te saját erőfeszítéseid – arra, hogy „idomítsd” és irányítsd a gyerekedet – okozzák azt, hogy tiltakozzon, és pontosan úgy viselkedjen, mint amikor megpróbálod őt az öledben tartani.

Ha már egy ideig idomítottad, irányítottad, utasítgattad és megakadályoztad a gyerekedet abban, hogy birtokolja a saját tulajdonát, és hasonló dolgokat tettél, akkor lehet némi nehézséged, amikor ezután elkezded megengedni neki, hogy csináljon valamit. Ha eddig kontrolláltad őt, és most megpróbálsz szabadságot adni neki, akkor lehet, hogy gyanakvó lesz, és nehezen tud ehhez alkalmazkodni.

Mondjuk, mindig megakadályoztad a biciklizésben, mert féltél, hogy „esetleg megsérül”. Aztán hirtelen adsz neki egy biciklit, és azt mondod, hogy menjen biciklizni. Kell majd némi idő ahhoz, hogy elfelejtse a korábbi kényszerített kontrollt, és képes legyen egyszerűen csak biciklizni.

Ha hagyod, hogy a gyerekednek legyen öndeterminizmusa, felépíted az önbizalmát, és nem próbálod meg állandóan idomítani és kontrollálni őt, akkor jól fog boldogulni. És ha egyszerűen így együttműködsz a gyerekeddel, akkor annak az lesz a vége, hogy kedves, jó magaviseletű gyereked lesz, aki odafigyel rád. És – ami a legfontosabb – olyan gyereked lesz, aki szeret téged.

Sokkal könnyebb és sokkal, de sokkal jobb a gyereknek, ha nem adsz neki állandóan utasításokat és útmutatásokat, hanem segítesz neki kialakítani egy erős öndeterminizmust és magabiztosságot.

A gyerek tulajdonai

Egy másik dolog, amit fontos észben tartani, az, hogy ha valamit a gyereknek adsz, akkor az az övé. Már nem a tiéd. Onnantól hozzá tartozik. Ez magában foglalja a ruháit, a játékait és a szobáját is. Amit neki adtál, annak az ő kizárólagos kontrollja alatt kell maradnia. Lehet, hogy végül elszakítja az ingét, tönkreteszi az ágyát, vagy összetöri a játék tűzoltóautóját, de hogy mit csinál a saját tulajdonával, ahhoz neked nincsen semmi közöd.

Hogy tetszene neked, ha valaki adna egy karácsonyi ajándékot, utána pedig nap mint nap megmondaná, hogy mit csinálj vele, és még meg is büntetne, ha nem úgy vigyáznál rá, ahogy az ajándékozó szerint kellene? Tönkretennéd azt az ajándékot.

Tehát, amikor beleszólsz, hogy egy gyerek mit csináljon a tulajdonával, ő elkezd majd az idegeidre menni. Ez az ő bosszúja. Sírni fog. Nyaggatni fog. Tönkre fogja tenni a dolgaidat. „Véletlenül” ki fogja önteni a tejét. Ezenkívül szándékosan tönkre fogja tenni, amit adtál neki, és amivel kapcsolatban aztán figyelmeztetted, hogy vigyázzon rá, és ne tegye vele ezt vagy azt. Miért? Harcol a saját öndeterminizmusáért.

Tehát, amikor adsz a gyereknek valamit, tudd, hogy az onnantól az ő tulajdona.

A gyerek joga a hozzájáruláshoz

Meg kell adnod a gyerekednek a hozzájárulás jogát.

Minden emberi lény eléggé képesnek érzi magát arra, hogy megtegyen dolgokat, és jól csinálja őket, mindaddig, amíg engedik neki, hogy legalább annyit vagy többet tegyen másokért, mint amit érte tettek.

Te mint szülő természetesen többet adsz a gyerekednek, mint amennyit ő viszonoz neked. Adsz neki ételt, lakóhelyet, ruhákat, könyveket, játékokat, pénzt és a szeretetedet. Amíg még gyerek, addig nem tud annyi mindent viszonozni neked, amennyit te adsz neki.

Amikor a gyerek látja, hogy többet kap, mint amennyit viszonzásként ad, boldogtalanná válhat. Meg fog próbálni nagyobb hozzájárulást adni. De ha erre nem kap lehetőséget, akkor dühös lesz rád, és még az is lehet, hogy elkezd nem kedvelni téged.

Ha nem veszed észre, hogy mi történik, akkor lehet, hogy úgy próbálod meg kezelni a gyerek lázadását (a tekintély elleni reakcióját), hogy még többet adsz neki. Ekkor viszont az történhet – mivel most még kevésbé tud annyit adni neked, amennyit te adsz neki –, hogy a gyereked még inkább lázadni fog. Ha ez így folytatódik, annak az lehet a vége, hogy a gyerek apátiába kerül. Tehát meg kell engedned, hogy a gyereked hozzájárulást adjon számodra.

De nem utasíthatod a hozzájárulásra. Az nem működik, hogy megparancsolod neki, hogy nyírja le a füvet, majd ezt hozzájárulásnak nevezed. Neki magának kell kitalálnia, hogy mi legyen az ő saját hozzájárulása, és magának is kell aztán azt megtennie. Ha valamit megcsináltatnak vele, hogy ez legyen az ő hozzájárulása, akkor ezt nem ő választotta, és nem az övé. Ha megmondják neki, mit kell tennie hozzájárulásként, azt csak még több kontrollnak fogja tekinteni.

Még egy csecsemő is hozzájárulást akar adni, amikor megpróbál téged mosolyra deríteni. A csecsemő produkálja magát. Amikor egy kicsit nagyobb lesz, táncolni fog neked. Apró ajándékokat fog hozni neked, mint például néhány gallyat, amit a földön talált, vagy egy követ, vagy egy falevelet. Meg fogja próbálni utánozni a mozdulatokat, amiket a kezeddel vagy a testeddel végzel, hogy segítsen, amikor dolgozol. Például megpróbál majd segíteni neked tologatni a porszívót, vagy összekeverni a hozzávalókat egy tálban, amikor süteményt sütsz.

Ha nem fogadod el a kisbaba vagy a gyerek hozzájárulásait, a mosolyt, a táncot, a gallyakat és a munka mozdulatait, akkor már el is kezdted megakadályozni a gyereked hozzájárulását. És ha megakadályozod a hozzájárulását, elkezd majd aggódni emiatt. Furcsa dolgokat tesz majd a holmijaiddal, hogy megpróbálja azokat „jobbá” tenni a számodra. Például lehet, hogy úgy gondolja, a szőnyeg jobban nézne ki egy kis tintával, vagy hogy a fal szebb lenne, ha zsírkrétával rajzolna rá. De ha ezért rákiabálsz, vagy megbünteted, ez a legrosszabb dolog, amit tehetsz.

Egyszerűen engedd, hogy a gyereked hozzájáruljon, és minden sokkal jobb lesz.

A család működésének megértése

Honnan tudhatná egy gyerek azt, hogy mivel tud hozzájárulni, ha fogalma sincs, hogy valójában hogyan működik a háztartásotok?

Amikor a gyerek még nagyon kicsi, nem tehetsz többet, mint hogy elfogadod a mosolyokat és az apró „ajándékokat”, de amint képes megérteni, meg kell mutatni neki a teljes képet arról, hogy hogyan működik a család, és hogyan áll össze egy háztartás.

Elmagyarázhatnád neki, hogy a család egy kicsiny csoport, amely együtt dolgozik azon, hogy segítse minden egyes tagjának a túlélését, és a tagok segítenek egymásnak abban, hogy jobban menjen az életük. Elmagyarázhatod neki, hogy az ő zsebpénze honnan származik. Elmondhatod neki, hogy mi történik annak érdekében, hogy legyen étel az asztalon mindenkinek; honnan származnak a ruhái; mit kell tenned neked ahhoz, hogy tiszta legyen a ház; illetve honnan van a családnak autója, és hogyan tudja fenntartani.

Elmondanád neki, hogy apa dolgozik. Apa órákat tölt azzal, hogy a két kezével és a tudásával keményen dolgozik, és ezért pénzt kap. Ezt a pénzt arra használjuk, hogy ételt vegyünk mindannyiunknak. Az autóra vigyázni kell, mert sok pénzbe kerül egy autót lecserélni. Elmagyarázhatod a gyereknek, hogy ha a házban nyugalom van, és apáról gondoskodnak, az azt jelenti, hogy apa jobban tud dolgozni, ez pedig élelmiszert, ruhát és autót jelent.

Más szóval, adj a gyereknek teljes magyarázatot az egész háztartásról, a munkáról és a játékról úgy, hogy meg tudja érteni.

Ha a gyereked már a lázadás állapotában volt, akkor lehet, hogy még lázadni fog egy darabig. De ha felvilágosítják arról, hogy mi a család, és tudja, hogy mit próbálunk elérni mint csoport, végül megérti majd, és a család részévé válik, és együttműködik veled abban, hogy az egész családnak még jobb legyen.